Hogyan válassz Huawei telefont?

Ismerjük meg a Huawei márkát, ami 30 éve még nem is létezett, napjainkra pedig az egyik legnagyobb techóriássá nőtte ki magát. Jól mutatja, hogy mennyire megvetette a lábát a mobilpiacon az, hogy hazánkban minden 4. ember Huawei mobilt tart a zsebében. A Huawei telefonok típusaiban sok "fantázianév" is megfordul, amikről - a könnyebb választás érdekében - most lerántjuk a leplet.

shutterstock_510681880.jpg


Halló? Itt a Huawei!

A céget 1987-ben alapította Zsen Cseng-fej volt katonatiszt, és kezdetben kizárólag más cégek termékeinek értékesítésével foglalkozott. A kínai hagyomány szerint aztán saját maga is kutatásokba és fejlesztésekbe kezdett, és 1997-ben elérkezett arra a pontra, hogy az első saját mobilját is piacra dobja. Maga a cég 2005-ben leányvállalatot nyitott hazánkban, és nyomban egy 65 milliárd forintos befektetéssel nyitott. Azóta is üde színfolt a magyar fejlesztés és üzleti élet palettáján, ami nem csak kutatásokra költ nálunk, de elkötelezett támogatója a magyar vízi- és labdasportoknak is.

Noha a mobilüzletág még csak röpke 20 éve létezik, a Huawei mégis nagyon termékeny volt, és lassan az 50. modellen is túl van. A cég akkor írta be magát az mobiltelefon-történelembe, amikor 2015-ben elkészítette az Android dedikált fejlesztői mobilját, a Nexus 6P-t. Az évek során kitermelt rengeteg telefon lehetőséget adott arra - az egyébként is fejlesztés fókuszú cégnek -, hogy napjaink irányadó és innovatív cégévé, és a piac meghatározó gyártójává váljon.

Ha csúcskategóriás készülékekről beszélünk, akkor is sokszor szóba jön a Huawei márkanév, és míg 15 éve mosolyt csalt az arcokra, ha valakinek kínai telefonja volt, ma már kimondottan menőnek számít.

Y - Fiatalság, mobilság

Az Y az angol young, azaz fiatal szóból származik. Az Y széria - egyfajta középkategóriaként - pont azoknak a mobilra kifejezetten érzékeny, de vásárlóerőben még nem a toppon lévő fiúknak és lányoknak született, akik a legjobb ár-érték arányú mobilokra éheznek.

Az Y előtaggal egyébként 2012-ben jelentkező Ascend modell azonnal közönség kedvenc lett, úgyhogy azóta is rendeletlenül érkeznek a Youngok, amik épp a 9-es számnál tartanak. És hogy még menőbbek legyenek az Y7-től megkapták a Prime változatokat is, amelyek minden értékükben megegyeznek az alapmodellel, de erősebb hardverrel szerelt fel azokat.

Mate - A legjobb haverod

A Mate a kétfelé ágazó felsőkategóriás széria egyik szála, ami méretét tekintve már a phabletek közé tartozik, azaz félúton van a mobilok és a tabletek között. Azoknak készült, akik a technológiai újdonságra fogékonyak, és a processzorok száma és órajele bármikor képes bűvöletbe ejteni őket. Az Mate aktuális verziójába ezért mindig a Huawei számára elérhető legjobb processzor és kijelző kerül.

A Mate-ek sorát az Ascend kezdte még 2013-ban, jelenleg a Mate 20-nál tartanak.

A kategória persze tovább bontható az igényeknek megfelelően, így a Mate 20-ból sem csak a "sima", de a Lite, a Pro, az X és a Porsche designerei által megálmodott külsővel rendelkező R S is kapható.

TIPP: Mi az a lite, pro, mini, max jelölés? Itt írtunk róla.

mate_20_pro.jpg

P, azaz prémium

Noha a Mate is zászlóshajónak számít, a P széria képviseli a prémiumot a Huawei mobilfrontján. A P-k azoknak készültek, akik a designt és a kamerát helyezik előtérbe. A Huawei ezért biztosra ment, és 2016-tól a Leicával közösen készített objektívekkel, dual kamerákkal szerelte fel a csúcskészülékeit.
Ez a húzás annyira bejött, hogy a P9 Plus-ból 10 millió darabot adtak el világszerte, amivel ez a készülék az eladási toplistákban is szép helyet szerzett magának.

Jelenleg a P20 Pro áll a prémium csúcsán, amivel minden fotós lelkületű felhasználó biztonságban érezheti magát bármilyen élethelyzetben. A design szerelmeseinek is jó választás lesz, hiszen a legtrendibb, kijelzőbe bekandikáló előlapi kamerával (egy szóval notch) rendelkezik.
A készülékház sem egyszerű: fényhatásoktól függően a kék és lila ezer árnyalatában pompázó hátlappal mindenkit levesz a lábáról.

Megfőzött? Itt beszerezheted – akár a karácsonyi akcióban is. Kattints ide a részletekért!

huwei_p20_3.jpg

A cikket a Telenor támogatta.

A bejegyzés trackback címe:

https://joadni.blog.hu/api/trackback/id/tr3714455354

Jó adni

Adni jó. Szép szavakat, élményeket, szeretetet, ajándékot. Blogunkon azok kapnak Karácsony előtt támpontot, akik érdeklődnek a mobilok, appok, kiegészítők és a kommunikáció iránt. És ki ne érdeklődne? Segítünk, ha ajándékot keresel, csinálnál egy jó képet a fa alatt, vagy túl gyorsan merül az akksid. Legyen boldog karácsonyunk!

Friss topikok

süti beállítások módosítása