Az idei év legszerethetőbb telói

A következő 2018-as készülékek között ezek biztosan viszik a prímet szerethetőségben, használhatóságban, és nem utolsósorban árban is.  Legalábbis szerintünk.
Jöjjön az idei szubjektív top 10-es listánk!

Belépő szint a mobilok világába

Ha azt mondjuk, hogy titütűdü titütűdü titütűdü tíííí, akkor tudod, hogy mire gondolunk? Ha újra felolvasod, akkor egyből rájössz, ez a Nokia csengőhanggal! Idén karácsonykor már dupla meglepetéssel is szolgálhatsz, ha egy Nokia 2.1-et teszel a fa alá. Az első meglepi maga a telefon, a második pedig az Androidos beköszöntő képernyő. A készülék legmegkapóbb része a külseje, ami igazi finn eleganciával öltözteti fel.

Az 5.5"-os HD kijelzője kellően nagy ahhoz, hogy a kisbetűs részeket is lazán el tudod rajta olvasni, és a 8 megapixeles kamera elől sem tud senki meglógni. Mielőtt becsomagolod, ne felejtsd el feltelepíteni rá a Snake-et, mert anélkül egy Nokia sem Nokia!

nokia_2_1_6.jpg

A belépő szintű telefonok LG színeiben induló versenyzője a K9, ami 2 GB ROM-mal és 16 GB tárhellyel hozza zavarba a Nokia üdvöskéjét. Bár a kijelzője fél hüvelykkel kisebb, így sem mondhatnánk rá, hogy nem nagyképű. A 4 magos processzora mindent kiszámol, amit ki kell, és a gyári háttérképe annyira vad, hogy sosem akarod majd lecserélni.

lg_k9_3.jpg

Tudtad, hogy a Huawei-nél 170.000-en dolgoznak? Ennyi ember csak össze tudnak rakni egy jó telefont! A Huawei Y5 pont ilyen; egy ázsiai csemege, ami annyira letisztult, hogy szinte elvész az asztalon, de ha bekapcsolod, azonnal magára irányítja a tekintet. 16 GB-os tárhelye közepesnek mondható, viszont kategóriájában a legnagyobbnak számító felbontásával (1440 x 720 pixel) tűnik ki a mezőnyből. A memóriáját kártyával is bővítheted, úgyhogy a 8 megapixeles kamerájával mindent megörökíthetsz. Mindent is.

huawei_y5_8.jpg

Középkategóriás, de nem középszerű

ezdjük a sort a Samsung Galaxy J6-tal, amibe már 32 giga memóriát szorítottak, hogy a 13 megapixeles kamera egyenként akár 10 megabyte-os képeiből is legalább 3.000 darab férjen rá. A Super AMOLED kijelző egyszerűen gyönyörű - ezzel téve igazi útitárssá a telefont -, amin bármelyik film jól mutat. Kék, arany és fekete színben is választhatod attól függően, hogy melyik illik az egyéniségedhez.

samsung_galaxy_j6_6.jpg

A J6-tal idén a Huawei Y7 Prime került egy ringbe, ami ha 32 GB-os, egyszóval azonos méretű memóriájával nem is arat győzelmet fölötte, de az 5,99"-os képernyővel viszi a pálmát. A vakuját egyébként úgy képezték ki, hogy a lehető legjobb tónusú szelfiket készíthesd, és az arcfelismerésnek köszönhetően egy csábos pillantással is fel tudod oldani a készüléket. A képernyőjén egyszerre két applikációt futhatsz egymás mellett. (Bár szerintünk úgyis filmezni fogsz rajta, mert egy ekkora képernyőn egyszerűen muszáj megnézni valamit.) 

huawei_y7_4.jpg

Plusz egy adag full + extra

Hölgyeim és Uram, egy újabb szintre érkeztünk. Egy olyanra, ahol már a Samsung Galaxy A8 vár minket. Különleges képessége a víz- és porállóság, amit az egyik videós tesztünkben be is mutatunk majd nektek (alig várjuk!). Az A8 az eddigi telefonok között a Full HD felbontásával tarol, ami a 8 magos procival és az 5,6"-os kijelzőjével igazi VR betyárrá teszi. Ha ajándékba adod, akkor mindenképpen csomagolj mellé egy VR szemüveget is, így tuti, hogy te leszel a legkirályabb rokon egész karácsonykor, sőt, még 2019-ben is!

 samsung_galaxy_a8_7_1.jpg

Szintén kedveljük a felsőközép kategóriáján belül a Huawei P20 Lite-ot, amibe tágas 64 GB memória került. A legújabb trendnek megfelelően itt már a képernyőbe "süllyesztett" kamerával (és annak vakujával) is lehet villogni. A 2280 x 1080-as felbontásnak köszönhetően a legapróbb részleteket is észreveheted a 16 megapixeles kamerájával lőtt képeken, ami F2.2-es rekesznyílásával sötétben is elképesztően jól fotóz. Ohh, és azt említettük már, hogy gyorstöltésre is képes?
 huawei_p20_lite_5.jpg

Álljunk meg ismét egy pillanatra, és dúdoljuk el a cikkünk első mondatában "hallott" dallamocskát: a színpadon a Nokia 7.1, ami a P20 Lite-hoz hasonlóan süllyesztett előlapi kamerával igazodik a trendekhez. Hátlapján pedig ZEISS optikával ellátott lencsepárossal csomagolja el jövőre az emlékeidet. Az akksija simán kibír egy napot, a majdnem 6"-os kijelzőjén pedig mindig akad valami látnivaló, főleg ha azzal töltöd meg a 32 GB-os memóriáját. Ez a telefon is kijön 0 forintból, a Nokia szignál pedig megfizethetetlen.

nokia_7_1.jpg

„A végtelenbe és tovább”! Üdvözlünk a prémium kategóriában

Ismered azt a viccet, amikor a Samsung Galaxy S8 és a Huawei P20 találkozik? Tudod miért nem hallottad még? Azért, ezzel a két telefon annyira a csúcson van, hogy nem lehet velük viccelni.

Az S8 kávától-káváig tartó kijelzője beteríti az egész tenyeredet, amiből szinte enni fog a szemed. A hatalmas, 2960x1440 pixeles felbontása sok TV-n is túllő, a 8 magos prociján pedig a legbonyolultabb appok is lefutnak 1 perc alatt. Kétszer. Az alumínium hátlapja éjfekete és levendula színben is választható, és a mögötte megbújó 3100 mAh-es akksit egy nap alatt sem fogod tudni kifektetni. Egy ilyen komoly telefonhoz már komoly tarifacsomag és korlátlan internet elengedhetetlen.

samsung_galaxy_s8_16.jpg

Ha Huawei P20 ember lenne, akkor ő lenne az, akit minden nap, ugyanabban a percben látsz megérkezni egy bálna Mercivel a szomszédban lévő pékség elé, ahol teljes kiőrlésű lisztből készült, pálmaolajmentes croissant vásárol egy mandulatejes café lattéval.

Az előlapján egy 24 megapixeles kamera várja, hogy megmutasd neki a legjobb arcodat, az 5,84"-os kijelzőn pedig meg is nézheted, hogy mekkora formában vagy. A hátlapján sem spóroltak a megapixelekkel, 12 és 20 mp-es Leica kamerák képei simán kiváltják a leeső áll effektust.

Ha a telefonválasztásnál a fotózás a fő szempont, akkor a P20 neked az erősen ajánlott kategória lehet.

huwei_p20_7.jpg

 A posztot a Telenor támogatta

A bejegyzés trackback címe:

https://joadni.blog.hu/api/trackback/id/tr5514416056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jó adni

Adni jó. Szép szavakat, élményeket, szeretetet, ajándékot. Blogunkon azok kapnak Karácsony előtt támpontot, akik érdeklődnek a mobilok, appok, kiegészítők és a kommunikáció iránt. És ki ne érdeklődne? Segítünk, ha ajándékot keresel, csinálnál egy jó képet a fa alatt, vagy túl gyorsan merül az akksid. Legyen boldog karácsonyunk!

Friss topikok

süti beállítások módosítása