Mit adott nekünk a digitális tér svájci bicskája?

A lakossági mobilkommunikáció még nincs félévszázados, az első "okiteli" csak tíz éves. Mégis gyakran elfelejtkezünk róla, hogy milyen sebességgel alakítja át mindennapi szokásainkat a mobiltelefon, az alkalmazások, okoseszközök tömkelege. Kicsit utánanéztünk, menyi mindent nem kell már magunkkal cipelni, amióta ez a digitális svájci bicska átvette az uralmat a zsebünkben.

shutterstock_136078364.jpg

0. AZ EREDETI

A Motorola gyárából 1983-ban gördültek le a legelső DynaTAC 8000X-ek. Ez az eszköz egy kávédaráló méretével és súlyával (1 kg-t nyomott) vetekedett, valamint 30 percnyi beszélgetési idővel és 6 óra készenléti idővel rendelkezett. Ez volt a legelső, fogyasztóknak szánt mobilkészülék, ami majdnem 4000 dollárba került – ez mai árfolyamon egész pontosan 10 049,51 dollár lenne - és 10 órán át kellett tölteni. Lássuk, hogy ez és utódai milyen funkciókat tudtak és milyen eszközöket váltottak ki.

196px-dynatac8000x.jpgFotó: Redrum0486 , CC BY-SA 3.0

1. ZENE

Alapvető emberi szükséglet a zene. Meglétét régen táskarádióval,vagy walkmannel és pár kazettával oldotta meg az ember, ha úton volt. Néhány csereelemet, kazettaborítót és egy, a számok „tekerésére” alkalmas tollat is be kellett tárazni. A világ első sétálómagnóját a Sony-nak köszönhetjük, akik 1979-ben dobták piacra az eredeti walkmant, melyből 2009-ig 385 millió darabot adtak el.

Később, a technika fejlődésével a kifejezetten nem zsebméretű CD-s walkmant a kistányérnyi lemezekkel, majd még később az mp3 lejátszót hordozhattuk magunkkal. Az első walkman márkanevet használó telefon, a Sony Ericsson W800 csak 2005 augusztusában került a boltokba, míg a legelső mp3 audiofájlokat lejátszó készülék a Samsungé volt, mégpedig a beszédes nevű Uproar (M100).

2. TÉRKÉP

Térkép mindig kell, mert sose lehet tudni, hová keveredünk. Mármint az analóg korszakban, amikor a térkép mellé egy iránytűt sem ártott magunknál tartani, később - rövid időre - dög nehéz GPS-re cseréltük a térképet. Lassan már a GPS készülék is a múlté.

A legelső GPS-es készülék a Benefon ESC! R2002-e volt, melyet több, mint 15 éve adtak ki, és az óriási kijelzője közel akkora volt, mint egy mini szériás okostelefoné.

3. KÉPALKOTÓK

Az ember dokumentálási hajlamát és alkotóképességét semmi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy imád fotózni, videózni - akár egész nap is. Ez persze régen sem volt másképp, csak visszafogottabban, a nyaralásra, szülinapra, esküvőre, más jeles napokra koncentráltan. A lényeg, hogy egy külön kis kamerát illetve fényképezőgépet (és filmet) is be kéne tenni a hátizsákba.

Áthidaló megoldás

Az első kamerás mobilt címét két cég is magáénak követeli, mivel a Sharp SH-04 és a Samsung a V200 ugyancsak beépített (fotó)kamerával lepte meg a vásárlókat - 2000-ben. Az első kamerás Sharp 0,11 Megapixeles képet tudott készíteni.

3. PONTOS IDŐ, NAPTÁR

Bármilyen furcsa, de a pontos idő és dátum megismerése az óra nélkül járó embernek nem volt mindig olyan egyszerű, mint most. Hiszen szinte minden kültéri óra, amit amúgy is vadászni kell, totálisan másképp járt.

Aki a telefonjáról szinkronizálja az eseményeit, biztosan kétségbeesne egy lapozgatós naptártól, holott a naptár már csak ilyen, ráadásul nem is figyelmeztet előre.

4. INTERNET

Ma már az is elképzelhetetlen a legtöbb ember számára, hogy útközben nem fér a levelezéséhez vagy a Facebook fiókjához. Nem is csoda, hiszen az első 3G képes mobiltelefont 2004 novemberében bocsájtották ki, a modell pedig a Nokia 6630 volt - így 14 éve áll rendelkezésünkre ez a technológia. Egy laptop pótaksikkal és egy SIM kártyás modem kellene ahhoz, hogy mobilnet képes telefon híján netképes állapotba helyezzük magunkat, de aztán már csetelhetünk is, ha szerzünk ülőhelyet.

 

5. OLVASNIVALÓ

Pakoljunk be még néhány magazint, napilapot a képzeletbeli utazótáskánkba, amit utazás közben egyébként végigpörgetünk a telefonon. A komolyabb emberek könyvre is szavazhatnak.

6. VIDEÓJÁTÉK

Amíg jön a villamos, becsúszik egy-két kígyós, autós, lövöldözős játék, vagy egy majong? A múltban sajnos ez mind 1-1 kvarc- és videojátékot jelentett.

7. JEGYZETEK

Nemcsak jegyzetek, amiket most sima note-ba írunk, és a felhőbe küldünk, ne adj isten lefotózunk, de bevásárlólista, címek, névjegyek, szórólapok is nyomnák a zsebünket, ha a múltban élnénk.

8. BÉRLETTARTÓ

Kezeket fel, ki nem tartja a telefonja szilikon tokjában a BKV bérletét? Na, ugye!

9. MENETREND

Kettőnél több járat összekalkulálása tényleg lehetetlen menetrend nélkül, úgyhogy ez egy fontos dolog, annak ellenére, hogy sokszor csak tájékoztató jellegű. Vonat és VOLÁN járatok esetében pedig nélkülözhetetlen lenne a nyomtatott menetrend.

10. EGY TELEFON

Végül szükségünk lesz egy butatelefonra is, ha kapcsolatba szeretnénk lépni másokkal. Ezen a fronton a legsikeresebb a Nokia 1100 készüléke, amit 250 millió példányban adták el, és ezzel minden eladási rekordot tart a mai napig.

Összefoglalva:


A poszt  eredetileg a zsebembenavilag.blog.hu oldalon jelent meg                                                                                  

A bejegyzés trackback címe:

https://joadni.blog.hu/api/trackback/id/tr614406140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jó adni

Adni jó. Szép szavakat, élményeket, szeretetet, ajándékot. Blogunkon azok kapnak Karácsony előtt támpontot, akik érdeklődnek a mobilok, appok, kiegészítők és a kommunikáció iránt. És ki ne érdeklődne? Segítünk, ha ajándékot keresel, csinálnál egy jó képet a fa alatt, vagy túl gyorsan merül az akksid. Legyen boldog karácsonyunk!

Friss topikok

süti beállítások módosítása